BFKA Veszprém

Rólunk

A Balatonfelvidéki Kézilabda Akadémia 2020-ban alakult veszprémi és balatonfüredi képzési helyekkel. Veszprémben négy korosztályban versenyeznek a növendékek, akik egyedülálló szakmai stáb vezetésével, irányításával és támogatásával fejlődhetnek. Munkájukat segíti Gulyás
Péter szakmai igazgató, Kolep Miklós sportigazgató, valamint Iváncsik Tamás, Velky Péter, Ivo Diaz, Szobol Zsolt, Gulyás István és Ernei Bence edzők.

 “Hiszünk abban, hogy mind a pályán és azon kívül is
megfelelően felkészített fiatalokkal tudjuk öregbíteni a honi kézilabdázás történelmét.” – fogalmazott Gulyás Péter.

A BFKA erejét többet között a nyári eleji, remek nemzetközi mezőnyt felvonultató Balaton Cup -on elért tornagyőzelme, illetve a nemrég lezajlott korosztályos válogatott versenyekre meghívót kapó három játékos fémjelzi.

“Az idei évet nagyrészben megújult kerettel kezdjük meg, sok játékosunk lépett egy korosztállyal
feljebb, helyükre pedig U16-os csapatunkból érkeztek lelkes fiatal játékosok.” – tudtuk meg Ivo Diaztól, a torna nevét viselő Kanyó Antal egykori játékosától, barátjától.

BFKA Veszprém néven a klub először méretteti meg magát a tornán. A bakonyiak izgatottan várják a kiváló hazai és nemzetközi csapatokkal való összecsapásokat, nagyon szívesen tanulnak más csapatok, országok játékstílusából, ami növendékeit fejlődését szolgálja.
Számos BFKA nevelés játszik a Bajnokok Ligájában, köztük Szita Zoltán és Uros Borzas – akik külföldön bontogatják szárnyaikat, valamint Ilic Zoran, Ligetvári Patrik és Lukács Péter, akik pedig a Telekom Veszprém csapatának oszlopos tagjai lettek.