Idén lesz 10 éve, hogy az EBA Sports alapítói közül 5 fő is Dániába utazott, életükben először. A „karácsonyi vakációnak” indult szakmai út igazi sokkolóan sikerült: a sportpályán és a pályán kívül tapasztaltak is alaposan beárazták a Magyarországon elismert és általunk is jónak tartott munkát. A Silkeborgban rendezett Julecup 2013 és abból fakadó további együttműködés az északiakkal, nagy hatással volt az EBA Sports edzőinek és sportvezetőinek szakmai fejlődésére és mai munkájukra.
![](https://kanyomemorial.hu/wp-content/uploads/2023/08/75e3a3a3-93b1-4213-842f-79a3f93aea2c-1024x682.jpg)
Kiemelt örömmel jelentjük tehát, a Bjerringbro-Silkeborg ismét visszatér. A dánok két tornagyőzelem után a tavalyi döntőben nem tudtak felülkerekedni az FTC csapatán, a keserű ezüst után ismét a kupával szeretnének hazamenni.
Sebastian Enevoldsen edző: „Nagy örömmel érkezünk ismét Tatára. Csodálatos élmény volt a tavalyi megmérettetés és nagy megtiszteltetés, hogy visszatérhetünk kiváló vendéglátóinkhoz. A tornán csak erős mérkőzéseket játszunk, az északitól különböző kézilabdát játszó csapatokkal. Azonban nemcsak a meccsek, az utazás és a vendéglátásban szerzett közös élmények is sokat segítenek, hogy sokat tanulva magunkról és a többiekről jobb csapattá formálódjunk. 17 fő keretünkből kilencen is tagjai a dán válogatott előkészítő programjának. Idén nyáron megnyertük a Generation Handball tornát Viborgban, győztes tudatállapotban megyünk tehát Tatára.”
![](https://kanyomemorial.hu/wp-content/uploads/2023/08/michael_knudsen.jpg)
Sebastian mellett a delegáció tagja az Európa-bajnok és Bajnokok Ligája győztes, hall of famer Michael V. Knudsen, aki a tavalyi beszámolók után saját szemével is kíváncsi a Kanyó Memorial rendezvényre.
![](https://kanyomemorial.hu/wp-content/uploads/2023/08/Bjerringbro-Silkeborg_handball_club.png)