Talán a legnagyobb hiányosságunkat pótoljuk idén: először érkezik a PICK Szeged! A stabil Bajnokok Ligája induló csapat utánpótlása nem kisebb neveket adott a kézilabdának, mint Nagy László, Buday Dániel vagy Kotormán Attila.
A szegedi vezetés az elmúlt szezonban az egyik legnagyobb hírű utánpótlás szakvezetőt, Kárpáti Krisztiánt szerződtette az akadémiájuk felépítésére. „Kuksi” remek munkáját nem kisebb eredmény bizonyítja, hogy az idei évben már Bajnokok Ligája mérkőzéseken fogja dirigálni a profi PICK Szeged csapatát. Az akadémia vezetését Balda Ákosra bízták az idei szezontól, aki szakmai vezetőként ül le az U18 Szeged kispadjára.
„Többségben 2007-es és 2008-as játékosokkal veszünk részt a tornán. A csapat gerincét az előző szezonban is U18-as játékosok alkotják, kiegészülve néhány a múlt idényben még az U16-ban szereplő játékossal. Fiatal csapatról lévén szó, elsődleges cél az új játékosok beépítése, illetve a közös, akadémiának megfelelő színvonalra hozása. A Kanyó Memorial torna a bajnoki rajt előtt kitűnően beleillik a felkészülésbe, főként mivel olyan csapatokkal van lehetőség játszani, akik a magyar bajnokságban rendre az első helyek valamelyikén végeznek, illetve olyan külföldi csapatokkal, akikkel még korábban nem volt alkalmunk megmérettetni magunkat. Ez kitűnő alkalom más kézilabda kultúrák megismerésére, illetve olyan tapasztalatok szerzésére, amit akár a magyar bajnokságban, akár később a válogatott mérkőzéseken tudnak majd kamatoztatni a játékosok és a szakmai stáb. Korábbi Kanyó Memorial tornán a Pick Szeged Kézilabda Akadémia még nem vett részt, így a teljes esemény új impulzusokkal és élményekkel gazdagítja majd csapatunkat.” – mondta Ákos.